Eltelt már lassan négy hónap... el sem hiszem, kérlek ne haragudjatok, hogy nem írtam eddig a blogomba azóta mióta visszakaptam a hajam, de meg fogjátok érteni miért is történhetett ez. Viszont most írok, azért megjegyezném, hogy ezt azért is teszem mert sokan megkerestetek üzenetben, hogy folytassam a tapasztalataim megosztását. Akkor kezdjünk is bele. Elmúlt a nyár a falevelek már barnák és hullanak itt az ősz itt van újra, de miket is fecsegek nektek erről, ahogyan ismerem az itthoni időjárást holnap már méteres hó fog állni mindenhol, mindenki, de főleg az én nagy örömre, nem szeretem a havat, főleg lapátolni, a hó csak háromszor rossz szoktam mondani, amikor leesik, amikor már leesett és amikor olvad. De kanyarodjunk vissza a nyárba mik is történtek velem.

Ugye azt már meséltem, hogy hogyan ugráltam a vízbe Mallorca partjainál, azóta megjártam Olaszországot és Sziciliát is. Na de hogyan bírta a hajam? Ígértem nektek, hogy minden negatív és pozitív tapasztalatot meg fogok osztani Veletek, ez most is így lesz. Ami a pozitívum, a hajamat kissé megszívta a nap, de miért is pozitívum ez? Úgy nézek ki most, mint ha egy Baywatch szereplő lennék és erre a lányok nagyon ugranak (meg másra is, mindenki képzeletére bízom, hogy hova), ezt higgyétek el nekem. Továbbá a hajam nagyon finom puha szinte már selymes hatású, pedig sokszor mostam már meg, plusz túl vagyok 2 refittingen (erről később fogok majd beszélni). A ragasztás szuperül tart, néha pár milimétert elválik a fejbőrömtől (3.5 - 4 hét után) de pikk-pakk tudom korrigálni ezt pár perc alatt, ezért ezzel nem is szoktam túl sokat foglalkozni. Többféle hajstílust kipróbáltam már, a mini Elvistől (valljuk be azt elrontottam, nem igazán van ebben még rutinom) a lenyalt hajú maffiózóig, ecsetfej (ezzel a rövid hajjal) a Hitlert még nem próbáltam ígérem, szóval amikor attól rettegtem, hogy csak egyféleképpen tudom majd beállítani a hajam, nem kellett volna. És az érzés tudjátok milyen amikor egy partyn belenyúlnak a hajadba, végig simítják, szinte már erotikusan... nos megfizethetetlen - ez egy nem fizetett Mastercard reklám volt. Egyszer pezsgővel is összefröcskölték a hajam, akkor megijedtem, hogy úristen most mi lesz, de másnap reggel megmostam és voálá ennyi volt.

És a negatívum, az érme másik oldala. A refitting még mindig kicsit zavar tehát az, hogy a folyamat kötelező része, de ez van itt tart a tudomány mai állása, inkább mint a topic vagy bármi Dr. Mariska néni csodaszere amitől csak idegösszeroppanásokat kaptam anno, mivel semmit sem értek, és csak karcsúsította a tárcámat hónapról hónapra. A másik az, hogy ugye a saját hajam oldalt nől míg a teteje tehát a "system" nem, ezért havonta járok Zoli fodrászhoz igazíttatani a szalonba, ez eleinte szokatlan volt. Amúgy Zoli egy igazi unikum ilyen fodrászt még egyet nem találsz sehol, egyik igazi "keményfiú" a külszínen, az élet sztorijai alatt sosem unatkoztam még amíg vágta a hajam.

És akkor a refittingről pár mondatot. Ha jól figyeltem meg, szerintem ugyanaz mint a fitting annyi különbséggel, hogy a srácok ilyenkor a hair systemet leveszik a fejemről - egy fura de kellemes illatú valamivel, amit csak keveréknek hívnak - erre kitalálhatnának valami vendégbarát elnevezést is, számomra a keverék az amit reggel a wc-ben hagyok, de ízlések kérdése. Utána megtisztítják és lekezelik a fejbőrőm és a hair systemet, aztán keződőik az a felhelyezési folyamat, ami volt fittingen is - erről már beszámoltam nektek korábban. 

Na de akkor nekem milyen gyakran kell járnom... ugorjon a majom tehát a vízbe. Majdnem 2 hónapig kibírja nekem egy ragasztás. Ez azért is érdekes mert ahol érdeklődtem korábban, említettem már - Csillaghegyen, ott 2 hetet mondtak, na arra tuti nem fizettem volna be. Ez így a tűréshatáromon belül van. A második hónap vége felé már érzem, hogy ici picit viszket, valamint lazul a ragasztás, de üsse kavics legalább tudom mikor kell megint mennem. A srácok korrektek nagyon 3-4 napon belül eddig mindig tudtak adni időpontot. A hangulat mindig jó, nem kellett egyszer sem feszengenem, mintha valami stand up-ra vettem volna jegyet, gratis.

Konklúzió röviden - nekem bevállt.

Új mérföldkőhöz érkeztem képzeljétek, rendelés alatt van az új hair systemem, na de miért is? Stílus váltás miatt kérem, kiváncsi vagyok/ tudni akarom hogyan is néznék ki egy hosszabb hajjal. Ti soha nem akartátok megnöveszteni a hajatokat? Na ugye, már értitek is, hogy miről beszélek. Sose éreztem magaménak a hosszú haj stílusát, de rájöttem, ez nem azért volt mert nem állna jól, hanem mert eddig nem volt rá lehetőségem. Sokat gondolkodtam rajta, érett a gondolat, de az utolsó lökést egy múltheti kalandom (talán nem is egy kaland, kitudja) adta hajnalban. A korszak alkotó döntésekhez néha kell A (vagy csak egy) nő, aki a semmiből megerősítést ad legőrültebb vágyadnak. Már nagyon várom.  Ígérem amint megkapom rakok ki képet. Szurkoljatok.

Utolsó utáni nagy és talán már végső elkeseredésemben felhajtottam a mindentudás egyik nagy lexikonját a youtubeot, ne kérdezzétek, hogyan lehet már ilyen „szintre” eljutni, de remélem ha eddig figyelemmel kísértétek a történetemet akkor talán megértitek azt, hogy már mint a sarokba szorított kutya úgy éreztem magamat, azzal a kivétellel, hogy már nem ugattam, csak nyüszítettem ott.

És hihetetlen dolgot találtam, elsőre kissé bizarr a folyamat megnevezése is, ami a következő: férfi fejtető dúsítás, magyarra lefordítva egy különlegesnek számító hajrendszer (a szakma valószínűleg most lecsavarná a fejemet ezért a megfogalmazásért) ragasztása a leborotvált fejtetőre. Elsőre el is engedtem mert, én biztos, hogy nem fogok parókát ragasztani vagy ragasztatni a fejbőrömre. De érdekes dolog történt, minél többet néztem a videókat annál inkább motoszkált bennem az a kis manó, ütögetve az agyamat minden erejével, hogy: „Gyerünk Norbi, próbáld meg, ezeket után már nem mindegy, és ha működik, és ha jó lesz?”. Meg is osztom az egyik ilyen videót veletek: 

 https://www.youtube.com/watch?v=0SMOjVgfqv4

Elkezdtem körbenézni az interneten, hogy mégis hány száz vagy ezer kilómétert kell ehhez utaznom, és csodának csodájára – amit eleinte egészen nehezen sikerült elhinnem – Magyarországon is elérhető már ez a technika. Találtam három ezzel foglalkozó céget, szalont, vállalatot, nem is tudom hogyan hívjam őket. Hosszas telefonálgatások, kérdések után sikerült mind a háromnál időpontot foglalnom konzultációra. Ezekből tiszteletben tartva a piacot csak egyet fogok majd megnevezni mivel egy mellett raktam le a voksom, és előre is szeretném kiemelni, hogy nem, nem fizettek/fizetnek azért, hogy én ezt megírjam, egyszerűen csak az motivál, hogy sehol sem találtam véleményeket egyikről sem, kivételt képeznek a google értékelések melyek valljuk be semmitmondóak.

Az első ilyen kis szalon akit felkerestem egy Csillaghegyen működő családi alapon működő vállalkozás volt, az ár úgy ahogy meggyőző volt de sajnos az ottani emberek és az általuk sugallt profizmus nem. A második ahol jártam egy profi helynek tűnő szalon volt, a hetedik kerületben, de rendkívül magas, milliós - igen milliós nagyságrendekről beszélünk - áraik miatt inkább úgy döntöttem, hogy egy új dolog kipróbálásra melyről még véleményt sem olvastam, nem fogok kiadni ennyi pénzt. És jött a harmadik szalon melyről részletesebben fogok írni, mivel már döntöttem, hogy őket választom. A Deak Ferenc tér közelében működő Berendi szalonnal kooperációban működő Hairoic Budapestről van szó. Ami náluk engem megfogott az ár/érték arány valamint a referenciáik, az egyik ilyen referencia maga a név volt, Berendi, kisebb nyomozás után sikerült kiderítenem, hogy Berendi László a fodrász kamara elnöke és egyéb más számomra nívósnak tűnő címmel bír itthon, a fia Berendi Henrik pedig több nemzeti és nemzetközi cikkben úgy van megnevezve „a világ egyik legjobb fodrásza”, tehát ha ilyen emberek nyíltan adják a nevüket ehhez a szolgáltatáshoz, rossz nem lehet.

De visszatérve ahhoz mi is történt. Egy héttel előre foglaltam időpontot konzultációra náluk, melyet tartottak is, annak ellenére, hogy sajnos többször szóba került köztünk, hogy családi okok miatt nem biztos, hogy el tudok menni a kijelölt időpontra, ez már pozitívumként hatott felém. A Szalon kellemes, már-már exkluzív hatást kelt a jól fémjelzett névvel, bár el kell, hogy ismerjem, nem igazán jártam fodrász szalonban az elmúlt jó pár évemben, főleg nem mesterfodrászoknál a már alig létező megmaradt hajammal. Másik pozitívumként éltem meg, hogy kettő már az alapításnál ott lévő fiatal szakemberekkel konzultáltam, nem a szomszéd Mari nénivel, akinek néha néha jól jön a nyugdíjkiegészítés. A beszélgetés kellemes volt, körülbelül egy órát töltöttem ott. De miről is volt szó?

Legfőbb kérdésem az volt, hogy rendben van, hogy felrakunk egy ilyen úgy nevezett hair systemet a fejemre, de a fejbőrőm szellőzni fog alatta, a szín megegyezik -e, a sűrűség természetes hatást fog kelteni, az általam elképzelt frizura megvalósítható -e, milyen gyakran kell járnom újra felhelyezésre? Elmondták, hogy kizárólag ők foglalkoznak itthon hálós szerkezetű tupéval (ez a hair system, ismét tanultam valamit) és alatta lélegzik a fejbőr, a szín és a sűrűség pedig egyértelműen meg fog egyezni, ezt a helyszínen fel is mérték, megállapították.

A visszajárás az egyedüli dolog ami megmondom őszintén a legzavaróbb számomra, de hát mit tegyünk egyenlőre ebben a korban ez van, talán majd tíz év múlva elkészül egy csodaszer, én még ebben is bízok. Visszatérve azt mondták, hogy átlagosan 1-2 hónap közé esik a karbantartások ideje, gondoltam na jó, ha ennyi az ára az időmből legyen. Ezek után következett a szerződéskötés és az előleg letétele.

Ennek már lassan mésfél hete, az ígéretek szerint pár nap múlva már egy új hajkorona élvezője leszek, bízom, várakozom, tűkön ülök, ha fogalmazhatom így. Nemsokára újra jelentkezem, már képekkel és további véleményekkel is.

Egy meleg nyári napon sétáltam a hajbeültetéssel foglalkozó intézmény felé, előszőr természeten csak azért, hogy felmérjék a helyzetemet és, hogy végre valaki szájából már hadd hallhassam: „Igen Norbi, visszakaphatja a haját”, vagy valami hasonlót. Dr. Sikos fogadott, elmondások és mások beszámolója alapján végre egy szakemberhez kerültem. A klinika meghitt környezetű volt, kellemes lágy zene lebegte be a levegőt, sosem felejtem el, a levegőben kellemes fenyő illat terjedt, az asszisztens hölgyek pedig mintha a Mennyországból érkeztek volna elém. Gondoltam is, ha jól sikerül a beültetés, akkor is vissza fogok járni ide, bár ezt nehezen tudtam volna megmagyarázni. Nahát igen, ilyen gondolatok voltak a fejemben akkor.

A felmérésen megállapították, hogy alkalmas vagyok a kezelésre és elég donorterület áll rendelkezésre ahhoz, hogy elérjük a kívánt célt. Zene volt a fülemnek, régen éreztem magam ilyen boldognak. Ezt az örömöt még az sem törte meg, hogy nem száz vagy kettő száz ezer forintról beszéltünk akkor, hanem igen is milliós tételekről. Kinek ne érne meg ennyit, hogy újra dús haja lehessen, főleg ha már megtehetitek? Nem érdekelt, mondtam, vágjunk bele! Pár hét elteltével újra egy meleg nyári reggelen találtam magam sétálva, a megváltás felé, és őszintén be kell vallanom valamit nektek, érdekes gondolat fordult meg a fejemben: vajon ezek után is fogok sapkát hordani? Mint egyeseknek a karóra nekem úgy a sapka vált nekem mindennapi kiegészítőmmé hozzám nőtt, megszerettem, de persze nem azt a látványt, ami alatta fogadott mikor levettem.

Pár óra múlva a „műtőasztalon” voltam várva a pillanatot, hogy mikor is kezdhetünk hozzá. Tudjátok, hogy mi az a graft? Nos én sem tudtam amíg fel nem világosítottak róla, a beültetés során a hajszálakat graftban számolják, egy graftban körülbelül 2-3 hajsznál található, nekem 13 000 magyarul ha jól számolom legalább 30 000 hajszál került a fejtetőmre pár óra alatt. Be kell vallanom nem volt a legkellemesebb érzés a folyamat, de igen a szépségért meg kell küzdeni, igen ez tartotta bennem a lelket. De ezt a tényt nem lehetett a „megérőség” mérlegére emelni mert, már – már mint a halálraítélt a megmaradt perceit, én úgy számoltam a még meglévő hajszálaimat. Egy dolog maradt már csak hátra, hátra dőlni és türelemmel lenni.

Engedni az újonnan beültetett kis hajszálacskákat nőni. Minden óra, főleg a kezdetekben, hárommal ért fel, már másnap úgy keltem fel, hogy igen igen, mintha már látnám az eredményt, minek ide fél év, pár hét múlva már a strandon leszek, mint George Clooney, egy üveg Martinivel. Sajnos míg másoknak igen, nekem ez a megoldás sem vállt be, a fejbőrőm kilökte a hajszálak javarészét, mint a jegy nélküli cigányasszonyt a BKV ellenőr a 7-es buszról. Ha kérdeznétek, nem az fájt, hogy mennyit kellett érte fizetnem, hanem az, hogy már megint adtam a „szarnak egy pofont”. Kész végállomás – ha már Bruce Willis – véget ért a remények autóútja, még nem adták át a végét, és talán az életemben nem is fogják. Ismét eltelt egy év, a sapka maradt, sok minden más nem, de ezt most nem részletezném.

Nem csalódott voltam, hanem dühös, nem az orvosra, nem magamra, nem a világra, nem istenre, nem tudom kire csak dühös. Újra beletörődtem, de az érzés megmaradt, és vágyakozássá vált, de kilátástalanul, egészen mostanáig, lehet, hogy megint a nagy semmiben reménykedem, na de nem leplezem le a következő rész folytatását.

Ahogyan azt már írtam 23 éves voltam amikor rászántam magam, hogy elmenjek egy bőrgyógyász szakorvoshoz, remélve azt, hogy gyógyírt tud nekem nyújtani problémámra. Előtte sokat olvastam az interneten, a hajhullás okairól és szembetűnt, hogy okozhatja bármely féle akár fertőző betegség is egész addig, hogy télen megfázhattak a hajhagymák amikor a frissen belőtt hajjal kimentem a mínusz fokokba.

De azért valljuk be őszintén, hogy ki nem ment volna már ki egy jól belőtt séróval a hidegbe, ahelyett, hogy elrontva a frizuráját sapkát vett volna fel.  Vártam és reméltem már nagyon a megnyugtató szavakat, pár nap volt már csak hátra a dokiig. Amikor eljött a nap már borsodzott a hátam is attól, hogy mit tudhatok meg, milyen információkkal fogok lefeküdni nap végén. Rengeteg reménykedéssel -amit nem bírok eléggé hangsúlyozni- mentem be a rendelőbe, a hideg kellemetlen szagú váróból, már - már széles mosollyal, a legjobban bízva. Mint egy jónak induló filmben melynek a félénél felriadsz, hogy uramisten mégis mit nézek, ez még egy alacsony „Zs” kategóriás sorozatfilm epizódnak sem lenne jó, érkezett a hideg késdöfés a mellkasomba miután a doktor 5 perc és pár fejvakarás közepette, kijelentette, hogy a hajhullásom örökletes, genetikai alapú, és sajnos, mint oly sokszor azt kell mondania, hogy ebben Ő nekem nem tud segíteni, semmilyen, már jól bevált konvencionális úton.

Becsuktam a szemem és kiesett fél óra az életemből legalább, amikor már a villamoson találtam magam, bámulva ki a szerelvény koszos ablakain. Haza sem értem valamilyen indítatatástól vezérelve leszálltam a villamosról, elindultam az első cigarettát árusító bolt felé, és alig 10 perc elteltével már azon kaptam magam, hogy jó pár évnyi cigi mentés év után újra dohányzom, feltéve magamnak a mondatot: „Minek így élni”. Teltek múltak az évek, a hajam is kevesebb lett, a homlokom magassága meg már lassan indokoltá tette volna a magyar államnak, hogy napkollektorokat telepítsenek a megüresedett, felszabadult hatalmas területre. Azon kaptam magam, hogy mára már több sapka márkát ismerek, mint hajápolási terméket. Szépen lassan, de biztosan kezdtem beletőrödni abba, hogy nekem már sohasem lehet olyan hajkoronám mint bármely más jóképű színésznek, a mozik vásznáról.

De ezek után is őszintén be kell vallanom, hogy továbbra is irigykedve néztem ismerőseim, barátaim dús haját, akár a strandokon akár egy baráti beszélgetés közben. Irigykedve néztem azt is, hogy ők milyen gyönyörű, és kedves lányokkal tudnak felhőtlen beszélgetéseket kezdeményezni, nem törődve a számomra a világ legnagyobb problémájával, egy olyan háborúval melyet korunk jelen állása szerint nem nyerhetek meg. Persze helyzetem mások számára nem tűnt olyan nagy problémának, folyamatosan csak ezt hajtogatták: „Ne csináld már Norbi, olyan vagy így mint a Bruce Willis, vagy lehetsz még olyan, mint a Dwayne Jhonson”. Rosszalló szempillantások közepette gondoltam magamban, hogy igen, persze, valakinek lehet, hogy jól áll a kopaszság, tíz ezer esetből talán, ha egy az ilyen, nem mellesleg hozzátennem, hogy rajtuk sem a kopaszság fogja meg nézőket vagy a lányokat, de lehet, hogy tévedek, ezt döntse el mindenki saját maga.

Sok minden változott körülöttem a világban, de egy nem, a kopaszodásom, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy a kopaszságom. Gondoltam nézzük a jó oldalát, többet nem igazán kell már fodrászra költenem, ezen mosolyogtam magamban, de utána rögtön rám tört egy olyan szomorúság melyet leírni nem is tudok. Visszatérve, 23 éves korom óta eltelt 3 év már teljesen beletörődtem a valóságba, de érkezett egy lehetőség az életembe, egy rendkívül jól fizető állás, és amit mindenképpen megakartam még próbálni, ez a hajbeültetés volt. Innen fogom folytatni a történetemet legközelebb.

Hol is kezdhetném a történetemet? Tudjátok mindig belekezdeni nehéz egy esszé, házi dolgozat, cikk, jelen esetünkben blog bejegyzésbe, főleg ha az a történet életem egyik legnagyobb félelemet és az azzal való megküzdését részletezi, de csapjunk is a lovak közé.

Valódi nevemet egyelőre nem szeretném felfedni nektek mivel maga a téma rendkívül intim számomra, viszont mit szólnátok a Norberthez, nekem tetszik. Emlékszem 16-17 évesen mikor még életem nagy bulis, kicsapongó szakaszát éltem, a társasági eseményekre való készülődésem a következő lépésekből állt: egy jó ruha kiválasztása, esetleg azokat kivasalni, tusolás, hajmosás utána azt beállítani, és felöltözni, esetenként persze egy jobb minőségű parfüm is dukált a megjelenés és a stílusom feltupírozására, jobb esetben mindezt fél óra alatt lezongoráztam, visszatekintve szép idők voltak ezek az életemben.

Tudnék természetesen mesélni a hajnalig tartó csavard fel a szőnyeget típusú estéimről, arról, hogy hány számomra gyönyörű lánnyal voltam ezalatt a pár év alatt, de az igaz történeten alapuló mesém főbb témái nem ezek. Visszatérve a készülődés szakaszához, ahogyan haladtak előre az évek ez az idő, tehát a fél óra melyet összesen fordítottam arra, csak több- több és még több lett, nem, nemazért mert többet vasaltam volna, tusolás helyett bevágtam volna magamat a kádba, hanem, igen ezt nagyon furcsa leírni de a hajam miatt. Nevezetesen ahogyan hullott a hajam úgy annál nehezebb volt úgy beállítanom ahogy szerettem volna. Előszőr csak ez tűnt fel, később már az, hogy nem csak nem áll úgy be ahogy én azt akarom, hanem, hogy lassanként már a kopaszodó foltjaimra hiába húzok már rá hajat akár oldalról, nem tudom őket eltakarni. Döntés elé kerültem.

Mivel önbizalmam, ugye nem kell részleteznem sem, megfogyatkozott, apránként eltűnt. A még megmaradt bulis esték végén azt vettem észre magamon, hogy több alkohol fogyasztása után már nem csajozni akartam indulni, őrültségeket tervezni a barátaimmal hanem sokszor könnyeimet visszatartatva, néha pedig sírva kezdtem el panaszkodni barátaimnak arról, hogy mi is történik velem, nevezetesen a hajammal. Persze ők csak nyugtatgattak, hogy semmi probléma nincs – nekik könnyű volt, olyan dús volt a hajuk, hogy egy réti sas szívesen választotta volna azt fészkének – segíthetnek a mindenféle csodaszerek, amelyeket láttak az interneten, de mondták többen is „Tudod mit Norbi, megkérdezem a fodrászom, Ő mindenre tud gyógyírt”. Úgy beszéltek fodrászaikról mintha titokban már a rák ellenszerét is kifejlesztették volna szalonjukban, csak egyelőre titkolnák annak összetevőit, mert céljuk nem a világ megváltása volt hanem barátaik barátainak megsegítése, gyógyítása.

De ne is kanyarodjunk el a témától ennyire. Mindenféle csodaszerek kipróbálása után, melyek semmi féle változást nem hoztak, úgy döntöttem, hogy hivatásos, szakavatott orvoshoz fordulok mivel még bíztam benne, hogy helyzetemen nem csak javítani lehet, de vissza is lehet fordítani azt, mintha semmi sem történt volna. Epekedve vártam az orvossal való találkozásomat, ne hát igen, ezt is nagyon életidegen leírnom, indokolva ezt azzal, hogy akkor egy életerős, teljesen egészséges 23 éves fiatal voltam.

Történetemet itt folytatnám, nem szeretnék mindent lelőni előre de szerintem érdemes lesz olvasnotok a tovább.